Barion Pixel

Fókuszban a gerinc – Gerincterápia jógával

Az 1920-as évekig szinte ismeretlen volt a gerincsérv az orvostudomány előtt, hiszen alig volt sérves ember…

Mi a különbség az egészséges gerincű “régi idők gyermekei” és a “mai fiatalok” között?

Régen gyalog vagy lovon jártunk, hatalmas páncélokat cipeltünk, földet műveltünk, fizikai munkát végeztünk, egyenetlen talajon jártunk. A gerincünk többé- kevésbé pont ezeknek a változatos és természetes terheléseknek az elviselésére hivatott.

Ma azonban az időnk nagy részét ülve töltjük. 

Ülünk az irodában, az autóban, a buszon, a tévé előtt … Egy átlagember ma több, mint tizenegy órát tölt ülve – egy alig mozgó statikus helyzetben. Ha pedig nem ülünk, akkor magunk előtt, többnyire előre hajolva teszünk valamit. ( pl. mosogatás, porszívózás, mobil telefon, tablet előtt görnyedve, stb…)

A gerincközpontú jóga gyakorlás célja a fizikai test, elsősorban a gerinc egészségének helyreállítása a testtartás javításával: a helyes tartás nem csupán a mozgásszervi problémák gyógyításának alapfeltétele, de a megfelelő légzés elsajátításának is. A helyes légzés kiemelt szerepet kap a jógában, mivel azonnali, közvetlen hatással van úgy a hormonrendszerre és az emésztésre, mint az energiatestre. A harmadik fő terület a relaxációra való képesség javítása.

A gerincközpontú jóga gyakorlás élettani hatásai:

  • erősíti, lazítja és nyújtja a hát, a gerincet tartó izomzatot
  • javítja a tartást, növeli a gerinc rugalmasságát
  • oldja a stresszt, a feszültséget a testben
  • javítja az emésztést
  • növeli a fizikai és pszichikai teherbírást
  • javítja az általános közérzetet

A modern ember figyelme a fizikai síkra irányul, ezért a jóga is itt kezdi a gyakorlást. Első lépésként a felgyorsult világból érkező ember figyelmét saját testére irányítja. Az elmélyült önvizsgálat számos jótékony hatással bír: lassul a légzés, az idegrendszer megnyugszik, a vérnyomás csökken, oldódnak a feszültségek és elindul a testtudat eddig nem tapasztalt intenzitású fejlődése.

 

A foglalkozásokra bejelentkezés szükséges. Kezdők is folyamatosan csatlakozhatnak.

A foglalkozások nehézségi fokát a jelen lévők gyakorlási szintjéhez igazítom.

A gyakorlatokat/ászanákat végig instruálom, így könnyebb odafigyelni a helyes kivitelezésre.

 

Gerinc központú jógaórákat vezetek, úgyhogy minden foglalkozáson hangsúlyt kapnak a gerincet mobilizáló, a mélyhátizmokat és a CORE (törzsstabilizáló) izmokat erősítő gyakorlatok. Nyújtjuk, erősítjük az izmokat, tehermentesítjük az ízületeket a gyakorlás során.

 

Már heti egyszeri jógagyakorlással is szép eredményeket lehet elérni. A lényeg a fokozatosság, a tudatosság és a rendszeresség.

A jógázást bárki, bármely életkorban elkezdheti és folytathatja. Ha valóban figyelsz a tested jelzéseire és tiszteled a test határait a gyakorlás során, hamarosan érezni fogod magadon a pozitív változásokat. Persze ehhez időre van szüksége a testnek és a tudatnak is. Minél rendszeresebb a gyakorlás, annál hamarabb indul a változás. Ez csak rajtad múlik.

A gyakorlatok/ászanák hatásai nem csak fizikai síkon, hanem lelki és szellemi síkon is érezhetőek, a változások mindhárom síkon elindulnak benned. Egyénenként változó, ki melyiket érzi hamarabb.

 

Jahn Krisztina

Gyakran ismételt kérdések

Miben másabb a TRX gerinc foglalkozás, mint a normál TRX edzés?

A TRX edzés során egy felfüggesztett heveder-rendszer igénybevételével, a gravitációval szemben, a saját testsúlyodat használva erősíthető az állóképesség, a koordináció, a hajlékonyság, és a törzsizmok stabilitása.

A módszert az amerikai haditengerészetnél fejlesztették ki. Az egyik legsokoldalúbb edzés- és rehabilitációs módszer.

Minden TRX edzésen kiemelt hangsúlyt kapnak a gerincet stabilizáló, és a CORE (törzsstabilizáló) izmokat erősítő gyakorlatok és a mobilitást fejlesztő dinamikus feladatok.

Nyújtjuk, erősítjük az izmokat, tehermentesítjük az ízületeket a gyakorlás során.

A TRX gerinc foglalkozás bárkinek ajánlott, aki fejleszteni szeretné a törzsizomzatát.

A TRX gerinc foglalkozást nagyon jól lehet ötvözni más mozgásformákkal.

Eddig még nem próbáltam a TRX edzést. Kezdőként is jöhetek a stúdióba?

Kezdők is folyamatosan csatlakozhatnak a TRX gerinc foglalkozáshoz. Mindenki számára végezhetők a TRX gyakorlatok. Bármilyen edzettségi szint mellett alkalmazható. Fontos, hogy tartsd tiszteletben a saját testi határaidat. Mindig fájdalomküszöbön belül dolgozunk az edzés során.

A lényeg a fokozatosság, a tudatosság és a rendszeresség.

A TRX gyakorlatokat végig instruálom, így könnyebb odafigyelni a helyes kivitelezésre.

Mit szükséges magammal vinnem a TRX foglalkozásra?

A jógaterem minden eszközzel felszerelt, csak kényelmes, sportos ruházatra van szükséged a gyakorláshoz és egy nagyobb méretű strandtörölközőre, vagy könnyű plédre, amit a jógaszőnyegre terítesz.

Át tudok öltözni a stúdióban?

Van öltöző, ahol igény szerint át tudsz öltözni.

Lehet enni a TRX gerinc foglalkozás előtt? Ihatok óra közben?

Minden foglalkozásra jellemző, hogy nem tanácsos közvetlenül az órák előtt enni.

Javasolt a nagyobb étkezéseket legalább másfél-két órával a foglalkozás előtt befejezni, a kisebb étkezéseket 1 órával előtte, hogy a gyakorlás során ne legyen zavaró a jóllakottság és egészségügyi szempontból is ez fontos.

Inni lehet a TRX foglalkozások alatt, hogy az intenzívebb gyakorlatok során az elvesztett vizet pótoljuk.

Tilos alkoholt fogyasztani a gyakorlást megelőzően!

Be kell jelentkezni a TRX gerinc foglalkozásra?

Mindegyik foglalkozásra bejelentkezés szükséges.

Hogy épül fel egy TRX gerinc óra?

 Egy foglalkozás 60 perces gyakorlati részből áll.

Ezen belül az alábbi részekre bontható:

  • Gerincet bemelegítő TRX gyakorlatok
  • CORE (törzsstabilizáló) izmokat erősítő TRX gyakorlatok
  • Egyéb, a gerinc mobilizálása, a hátizmok erősítése érdekében végzett TRX gyakorlatok
  • Nyújtó gyakorlatok TRX hevederrel, és talajon
  • Rövid relaxáció 

Vélemények

„Szia Kriszti!

Imádom az óráid!

Annak idején gerincproblémák, illetve életmódváltás miatt kezdtem el jógázni. Hétről hétre éreztem a változást, a “mozgást” a testemben, a csontjaimban, ízületeimben, ahogy alakul és a helyére kerül minden.
Ezzel egyidejűleg, úgy, hogy nem is gondoltam volna, az életem más területein is elindult egy változás. Nyitottabb, erősebb, harmonikusabb lettem.
Sokat tanulok tőled, egyre jobban érzem a bennem rejlő lehetőségeket, melyeket a jóga ébresztett fel.
Jelenleg jógaoktató képzésre járok…
A stúdióba jó belépni, kellemes helyszín a gyakorláshoz.”

(B. Éva)

„Azért kezdtem el jógázni, mert változtatni akartam az életemen fizikai és lelki állapotomat javítani.
Ajánlanám másoknak is, mert megtaláltam, amit akartam, csökkentek az ízületi fájdalmaim, javult az állóképességem, több az önbizalmam.
Nagy szerepe van benne az oktatónak is. Minden órán érzem a lelkesedést, a szeretetet. Jó ott lenni.”

(B. Katalin)

„Azért kezdtem el jógázni, mert mióta először hallottam erről a mozgáskultúráról, vonzott. Tetszett, hogy a testünkkel, mindenféle segédeszköz nélkül, vihetünk véghez olyan dolgokat, amiről elsőre azt gondoljuk, kivitelezhetetlen. Mindamellett a test csak eszköz, hogy a lelkünket megnyissuk, fejlesszük. Segít jobban bízni abban, hogy azokat a dolgokat is meg tudom oldani, melyek első látásra lehetetlennek tűnnek. Megismerem a korlátaim, megtanulom azokat, s ezáltal másokat is elfogadni. Megtanít arra, ha kitartó vagyok, apró lépésekkel mindig egyre közelebb kerülök a kitűzött célhoz, ezért bátrabban járom a saját utamat. Ezért ajánlanám másnak is. Ha csak a fizikai síkra gyakorolt pozitív hatásokat nézem, az állóképesség javulását, a hajlékonyabb, könnyedebb mozdulatokat a mindennapokban, az egyenes testtartást, a stressz oldást, a kellemes, nyugodt légkört, s a felkészült, önmagát is mindig fejlesztő, precíz, kedves oktatót, akkor is mindenképpen érdemes kipróbálni.

Szeretettel”

(H. Zsuzsi)

„Miért kezdtem el jógázni?

Végül is Viki vett rá, gondoltam ki próbálom. De nem bántam meg. Nagyon jól esik. Teljes szellemi és fizikai kondíciót ad számomra. Ha kimarad egy hét, akkor már hiányzik. Az is tetszik benne, hogy nem korhoz kötött, tehát el lehet kezdeni fiatal és felnőtt korban is.
Amióta jógázom sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb  vagyok. Át segít lelki traumákon is (válás, haláleset)
Csak ajánlani tudom másoknak és meg is teszem!

Puszi”

(Tibor)